Gyermekfogászat, fogorvos
Tudta-e?
Hogyan lehetett megmenekülni a szabadságharc idején a sorozástól? Ebben az időben gyutacsos puskát használtak a katonák, amelynek a tölténye papírtokban volt. Ezt kellett leharapni a lövés
előtt. A katonai alkalmasság feltétele így többek között legalább egy alsó és felső egymással találkozó fogpár volt. Sokan szándékosan húzatták ki fogaikat, hogy megússzák a katonai szolgálatot.
Tudta-e?
Milyen volt Julius Ceasar foga? A kutatók megállapították, hogy krónikus ólommérgezés következtében hamar elvesztette összes fogát. Köztudott, hogy az akkori Róma vízvezetékei ólomcsövekben továbbították a
vizet, így jöhetett létre a mérgezés, amely természetesen a város lakóit is érintette.
Tudta-e?
Lehet-e a foghúzást hobbiból űzni? Talán hihetetlenül hangzik, de I. Péter orosz cár kedvenc szórakozásai közé tartozott. Minden ember kegyvesztetté vált az udvarában, aki fájós fogát nem a cárral húzatta ki.
Leningrádban láthatók azok az eszközök, fogók, amelyekkel a cár "szabadidejében dolgozott".
Tudta-e?
Milyen foglalkozási ágak ártalmasak a fogakra? Az első helyen a sütő-, a malom-, cukrász és cukoripar található. A nyomdászok fogainak épségét az ólom illetve annak gőzei veszélyezteti. A dohányiparban dolgozók
lágyrészeire a dohánypor hat izgatóan. A hűtőházi dolgozók között gyakoriak a neuralgiás fájdalmak, az arcüreg gyulladásai. Az üvegfúvók, szabók, varrónők fogain jellegzetes alakváltozást lehet megfigyelni.
Ez azért van így, mert ki-ki a saját munkájához szükséges eszközt veszi a szájába és a fogakat azonos helyen és hosszú ideig nyomja, ezért azok "deformálódnak".
Tudta-e?
Julia Roberts még mindig divat. Amikor a pácienseket kérdezik, hogy milyen mosolyt szeretnének, a színésznő neve még mindig gyakori válasz. A férfiaknál Brad Pitt mosolya a trend.
Tudta-e?
A hatalmas hamburgerek egyre több állkapcsot károsítanak. Akkor kezdődnek a problémák, mikor a gyorsétterembe járók 7,6 centinél magasabb hamburgert szeretnének elfogyasztani. Az emberi száj 3,8 centi magas tárgyakat
képes bekapni, és ha azt túllépjük, megsérthetjük az állkapocsízületünket.
Tudta-e?
Hogy az étkezés utáni azonnali fogmosás káros lehet, mert tovább dörzsöli az étkezés során savhatásnak kitett fogakat.
Tudta-e?
Hogy a fogyókúrázók különös veszélynek teszik ki fogaikat, mivel az étrendjük általában sok savas nyers zöldséget, gyümölcsöt, gyümölcslevet és gyógyteát tartalmaz.
Tudta-e?
Hogy a magyar lakosság évi cukorfogyasztása kb. 40 kg/fő. Az Egészségügy Világszervezet szerint az optimális a fele lenne. A cukor fogyasztásának csökkentésével nem csak a fogazat épségét óvjuk, hanem ezáltal
megelőzhetünk más betegségeket is, mint pl. szív-érrendszeri betegségeket, kóros elhízást, cukorbetegséget
Tudta-e?
Hogy egy felmérés szerint 19 országot magában foglaló összehasonlítás alapján Európában a 18. helyen állunk, a fogszuvasodás és a fogágy betegség népbetegségnek számít.
Tudta-e?
Hogy este fogmosás után csupán tiszta vizet szabad fogyasztani, mivel bármilyen cukrozott üdítő éjjel hatalmas pusztítást tud végezni.
Tudta-e?
Hogy a cukormentes rágógumi elősegíti a fogak épen tartását, mivel a rágás hatására fokozódik a nyálképződés, ezáltal a savak sokkal hamarabb hígulnak a szájban.
Tudta-e?
Hogy 12 évesnél fiatalabbaknak átlagosan 4-5 darab, a 35-44 éveseknek pedig 15-16 darab rossz foguk van.
Tudta-e?
Hogy Magyarországon 65 éves korára minden második embernek hiányzik a teljes fogsora.
Tudta-e?
Hogy a narancsillat képes enyhíteni a fogorvostól való félelmet? Bécsi Neurológiai Egyetemi Klinika kutatásai alapján a narancsolaj enyhíti a nőknél a fogorvostól való félelmet. Igaz ugyan a férfiaknál semmi
változást nem okoz ez. Ennek okai még nem ismertek.
Tudta-e?
Hogy a fogmosás régebben "női dolog" volt? Még a 18. században is azokat a férfiakat, akik fogkefét ragadtak, dekadensnek tartották. Csak a 19.században lett a fogmosás testápolás elengedhetetlen része.
Tudta-e?
Hogy az első műfogsort, vízilófogakból készítették? John Greenwood fogorvos csinálta 1795-ben George Washington elnöknek.
Tudta-e?
Hogy Marilyn Monroe is csábos mosolyát, leheletvékony, átlátszó kerámiabevonatnak köszönhette.
Tudta-e?
1938-ban a DuPont cég piacra dobja az első olyan fogkefét, melynek sörtéi szintetikus anyagból (nejlon) készültek. Az első elektromos fogkefét 1959-ben mutatták be.
Tudta-e?
Az angliai William Addis 1780-ban kezdte el a fogkefék ipari gyártását. Börtönben töltött évei során fejlesztette ki a ma ismeretes fogkefe elődjét. Egy csontra lyukakat fúrt, és azokon áthúzta, majd megkötötte a
szálakat.
Tudta-e?
Magyarországon a fogmosási statisztikák szerint az emberek csupán 12%-a mos háromszor fogat naponta, 47%-uk kétszer, 6%-ukra pedig jellemző, hogy napok, hetek telnek el két fogmosás között.
Tudta-e?
Egy felmérés szerint tavaly fogkrémből 4%-al, fogkeféből pedig 14%-al vásároltunk többet, mint egy évvel korábban. Bár nő a mennyiség, mégis 1 emberre átlagosan 1,1 új fogkefe és negyedliter (kb. 3 tubus) fogrém
jut 1 év alatt.
Tudta-e?
Az a sztereotípia miszerint a méhben fejlődő gyermek növekedése elvonja a kálciumot az anyuka szervezetéből: Tévhit!
A kismamák szervezetében fellépő fogromlásért nem a méhben fejlődő magzat a felelős. A kálcium és egyéb ásványi anyagok kötött állapotban vannak jelen az anyuka szervezetében. Ebben az időszakban sokkal inkább a megjelenő rossz szokások, mint például a helytelen táplálkozás, és a nem kielégítő száj- és fogápolási szokások játszanak szerepet.
Gyermekfogászat
Gyermekfogászati kezelés >>
Fogászat
Fogászati kezelés >>
Fogpótlás >>
Szájhigiéniás kezelés >>
Esztétikai fogászat >>
Szájsebészet >>
Implantológia >>
Parodontológia >>