Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermek fogorvos, Szeged, Sunny Dent logo

 

⚠️ FELHÍVÁS! ⚠️
A Sunny Dent fogászat határozatlan ideig zárva tart, így telefonhívást és e-mail megkeresést sem fogadunk!

Parodontológia

fogorvos szeged, parodontológia, parodontológus
tudta e hogy hogyan lehetett megmenekülni a szabadságharc idején a sorozástól? - gyermekfogorvos, fogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogyan lehetett megmenekülni a szabadságharc idején a sorozástól? Ebben az időben gyutacsos puskát használtak a katonák, amelynek a tölténye papírtokban volt. Ezt kellett leharapni a lövés előtt. A katonai alkalmasság feltétele így többek között legalább egy alsó és felső egymással találkozó fogpár volt. Sokan szándékosan húzatták ki fogaikat, hogy megússzák a katonai szolgálatot.
tudta e hogy milyen volt Julius Ceasar foga? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Milyen volt Julius Ceasar foga? A kutatók megállapították, hogy krónikus ólommérgezés következtében hamar elvesztette összes fogát. Köztudott, hogy az akkori Róma vízvezetékei ólomcsövekben továbbították a vizet, így jöhetett létre a mérgezés, amely természetesen a város lakóit is érintette.
tudta e hogy lehet-e a foghúzást hobbiból űzni? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Lehet-e a foghúzást hobbiból űzni? Talán hihetetlenül hangzik, de I. Péter orosz cár kedvenc szórakozásai közé tartozott. Minden ember kegyvesztetté vált az udvarában, aki fájós fogát nem a cárral húzatta ki. Leningrádban láthatók azok az eszközök, fogók, amelyekkel a cár "szabadidejében dolgozott".
tudta e hogy Milyen foglalkozási ágak ártalmasak a fogakra? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Milyen foglalkozási ágak ártalmasak a fogakra? Az első helyen a sütő-, a malom-, cukrász és cukoripar található. A nyomdászok fogainak épségét az ólom illetve annak gőzei veszélyezteti. A dohányiparban dolgozók lágyrészeire a dohánypor hat izgatóan. A hűtőházi dolgozók között gyakoriak a neuralgiás fájdalmak, az arcüreg gyulladásai. Az üvegfúvók, szabók, varrónők fogain jellegzetes alakváltozást lehet megfigyelni. Ez azért van így, mert ki-ki a saját munkájához szükséges eszközt veszi a szájába és a fogakat azonos helyen és hosszú ideig nyomja, ezért azok "deformálódnak".
 tudta e hogy Julia Roberts még mindig divat? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Julia Roberts még mindig divat. Amikor a pácienseket kérdezik, hogy milyen mosolyt szeretnének, a színésznő neve még mindig gyakori válasz. A férfiaknál Brad Pitt mosolya a trend.
tudta e hogy A hatalmas hamburgerek egyre több állkapcsot károsítanak. - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? A hatalmas hamburgerek egyre több állkapcsot károsítanak. Akkor kezdődnek a problémák, mikor a gyorsétterembe járók 7,6 centinél magasabb hamburgert szeretnének elfogyasztani. Az emberi száj 3,8 centi magas tárgyakat képes bekapni, és ha azt túllépjük, megsérthetjük az állkapocsízületünket.
tudta e hogy Hogy az étkezés utáni azonnali fogmosás káros lehet - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy az étkezés utáni azonnali fogmosás káros lehet, mert tovább dörzsöli az étkezés során savhatásnak kitett fogakat.
tudta e hogy ogy a fogyókúrázók különös veszélynek teszik ki fogaikat - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy a fogyókúrázók különös veszélynek teszik ki fogaikat, mivel az étrendjük általában sok savas nyers zöldséget, gyümölcsöt, gyümölcslevet és gyógyteát tartalmaz.
tudta e hogy ogy a magyar lakosság évi cukorfogyasztása kb. 40 kg/fő - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy a magyar lakosság évi cukorfogyasztása kb. 40 kg/fő. Az Egészségügy Világszervezet szerint az optimális a fele lenne. A cukor fogyasztásának csökkentésével nem csak a fogazat épségét óvjuk, hanem ezáltal megelőzhetünk más betegségeket is, mint pl. szív-érrendszeri betegségeket, kóros elhízást, cukorbetegséget
tudta e hogy Hogy egy felmérés szerint 19 országot magában foglaló összehasonlítás - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy egy felmérés szerint 19 országot magában foglaló összehasonlítás alapján Európában a 18. helyen állunk, a fogszuvasodás és a fogágy betegség népbetegségnek számít.
tudta e hogy Hogy este fogmosás után csupán tiszta vizet szabad fogyasztani - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy este fogmosás után csupán tiszta vizet szabad fogyasztani, mivel bármilyen cukrozott üdítő éjjel hatalmas pusztítást tud végezni.
tudta e hogy Hogy a cukormentes rágógumi elősegíti a fogak épen tartását - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy a cukormentes rágógumi elősegíti a fogak épen tartását, mivel a rágás hatására fokozódik a nyálképződés, ezáltal a savak sokkal hamarabb hígulnak a szájban.
tudta e hogy Hogy 12 évesnél fiatalabbaknak átlagosan 4-5 darab rossz fog - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy 12 évesnél fiatalabbaknak átlagosan 4-5 darab, a 35-44 éveseknek pedig 15-16 darab rossz foguk van.
tudta e hogy Hogy Magyarországon 65 éves korára minden második embernek nincs foga - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy Magyarországon 65 éves korára minden második embernek hiányzik a teljes fogsora.
tudta e hogy Hogy a narancsillat képes enyhíteni a fogorvostól való félelmet? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy a narancsillat képes enyhíteni a fogorvostól való félelmet? Bécsi Neurológiai Egyetemi Klinika kutatásai alapján a narancsolaj enyhíti a nőknél a fogorvostól való félelmet. Igaz ugyan a férfiaknál semmi változást nem okoz ez. Ennek okai még nem ismertek.
tudta e hogy Hogy a fogmosás régebben női dolog volt? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy a fogmosás régebben "női dolog" volt? Még a 18. században is azokat a férfiakat, akik fogkefét ragadtak, dekadensnek tartották. Csak a 19.században lett a fogmosás testápolás elengedhetetlen része.
tudta e hogy hogy az első műfogsort, vízilófogakból készítették? - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy az első műfogsort, vízilófogakból készítették? John Greenwood fogorvos csinálta 1795-ben George Washington elnöknek.
tudta e hogy Hogy Marilyn Monroe is csábos mosolya kerámia bevonat - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Hogy Marilyn Monroe is csábos mosolyát, leheletvékony, átlátszó kerámiabevonatnak köszönhette.
tudta e hogy 1938-ban a DuPont cég piacra dobta az első olyan fogkefét - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? 1938-ban a DuPont cég piacra dobja az első olyan fogkefét, melynek sörtéi szintetikus anyagból (nejlon) készültek. Az első elektromos fogkefét 1959-ben mutatták be.
tudta e hogy Az angliai William Addis 1780-ban kezdte el a fogkefék ipari gyártását. - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Az angliai William Addis 1780-ban kezdte el a fogkefék ipari gyártását. Börtönben töltött évei során fejlesztette ki a ma ismeretes fogkefe elődjét. Egy csontra lyukakat fúrt, és azokon áthúzta, majd megkötötte a szálakat.
tudta e hogy emberek csupán 12%-a mos háromszor fogat naponta - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Magyarországon a fogmosási statisztikák szerint az emberek csupán 12%-a mos háromszor fogat naponta, 47%-uk kétszer, 6%-ukra pedig jellemző, hogy napok, hetek telnek el két fogmosás között.
tudta e hogy fogkrémből 4%-al, fogkeféből pedig 14%-al vásároltunk többet - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Egy felmérés szerint tavaly fogkrémből 4%-al, fogkeféből pedig 14%-al vásároltunk többet, mint egy évvel korábban. Bár nő a mennyiség, mégis 1 emberre átlagosan 1,1 új fogkefe és negyedliter (kb. 3 tubus) fogrém jut 1 év alatt.
tudta e hogy a kálcium és egyéb ásványi anyagok kötött állapotban vannak jelen az anyuka szervezetében - gyermekfogorvos, fogorvos, gyermek fogszabályozás Tudta-e? Az a sztereotípia miszerint a méhben fejlődő gyermek növekedése elvonja a kálciumot az anyuka szervezetéből: Tévhit!
A kismamák szervezetében fellépő fogromlásért nem a méhben fejlődő magzat a felelős. A kálcium és egyéb ásványi anyagok kötött állapotban vannak jelen az anyuka szervezetében. Ebben az időszakban sokkal inkább a megjelenő rossz szokások, mint például a helytelen táplálkozás, és a nem kielégítő száj- és fogápolási szokások játszanak szerepet.

fogorvos szeged, parodontológia, parodontológus A parodontológia a fog tartószerkezetével, a fogággyal (parodoncium) foglalkozó területe a fogászatnak.A parodoncium magába foglalja az ínyt, gyökércementet, gyökérhártya rostokat és a fog körüli csontot. Ez a tudományág az elmúlt két évtizedben forradalmi fejlődésen ment keresztül. A korábban gyógyíthatatlannak hitt fogágybetegségek ma már gyógyíthatóak. A rendszeres ellenőrzésnek igen nagy jelentősége van a fogínysorvadásban szenvedő betegeink rendszeres gondozásában, mert ez egy olyan betegség, amely kizárólag a mindennapos tökéletes szájhigiénével és a rendszeres professzionális dentálhigiénés kezeléssel tartható karban.


Mi okozza a fogággyulladást?

Az íny gyulladásos elváltozásait a lepedék baktériumai okozzák, mely az elégtelen szájhigiéne következménye. Ha lepedék halmozódik fel az íny közelében, akkor ott előbb-utóbb gyulladás alakul ki. Ennek első tünete lehet a fogmosáskor fellépő ínyvérzés, az íny duzzanata, kellemetlen szájszag, fájdalom. Az íny kezdeti gyulladásos elváltozásait (gingivitis) viszonylag könnyen és gyorsan meg tudjuk szüntetni. A legtöbb esetben alapos fogmosással, fogselymezéssel, szájöblögető használatával, fogkő eltávolítással maradéktalanul és gyorsan gyógyul.

fogorvos szeged, parodontológia, parodontológus

Előrehaladottabb állapotban azonban már nem csak az ínyt, hanem az íny alatti keményszöveteket is megtámadhatja a gyulladás. Ekkor beszélünk fogágybetegségről (parodontitis). Először az íny szövete károsodik, ínyvisszahúzódás jön létre. Súlyosabb esetben a fogágy többi részét is elpusztíthatja a gyulladás, a fogak mozgathatóvá válnak, illetve a fog gyökerétől az íny elválik, és mély tasakok jönnek létre. Ezek a tasakok nagyon sok baktériumot és gyulladt szövetet tartalmaznak. Ez a betegség hasonlóan más krónikus betegségekhez (pl. cukorbetegség) nem feltétlenül okoz panaszokat. Sokszor a páciensek csak nagyon előrehaladott esetben veszik észre, hogy valami nincs rendben.

Nagyon fontos a kezelések során, és a gyógyulás után is a tökéletes otthoni szájápolás megvalósítása. Akinél egyszer már kialakult a fogágybetegség, biztos, hogy hajlama van erre a betegségre. Ezért elengedhetetlen a rendszeres kontrollokon való megjelenés (általában 3 havonta), egyébként sajnos könnyen újra komoly gyulladás alakulhat ki.


Parodontológiai kezelések

Első lépésként ultrahangos készülék segítségével eltávolítjuk az íny feletti fogkövet. Ezután a pácienssel közösen egy hatékony otthoni szájápolási rutint beszélünk meg.

Majd kürettálás következik, azaz íny alatti tisztítás, mellyel a gyulladt szöveteket és fertőzött gyökércement réteget is eltávolítjuk. Ezzel a baktériumok nagy részét gyakorlatilag megsemmisítjük. A kürettálást helyi érzéstelenítésben végezzük, tehát fájdalommentes beavatkozás.

A kezelés lényege, hogy rövid időn belül két nap alatt áttisztítjuk az összes beteg ínytasakot, megelőzve ezzel, hogy a kitisztított tasakok a szájban lévő többi tasakból újrafertőződjenek. A kezelés végén antiszeptikus gyógyszer kerül az ínytasakokba. Ez bizonyos mértékig és ideig gátolja a baktériumok újbóli betelepedését. A kürett után 3-4 héttel kontrollvizsgálat történik. Ekkor értékeljük a gyógyulás mértékét, az egyéni szájhigiéné hatékonyságát.

Végül nincs más feladat, mint az egészséges állapotot fenntartani. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a páciens otthoni szájápolási rutinja megfelelő legyen, és rendszeresen – többnyire negyedévenként - fogászati kontrollra járjon. Így a betegség kiújulása esetén időben be tudunk avatkozni, megakadályozva a további szövetpusztulást.


A fogágybetegség, mint gócforrás?

Igen, a fogágybetegség gócként is szerepelhet. A tasakokban lévő nagyszámú baktérium időnként a véráramba kerül és távoli szerveket betegíthet meg. Érintheti a szívet, az ízületeket, a vesét és bizonyos tüdőbetegségekkel is kapcsolatba hozták. Súlyosbítja a cukorbetegséget, szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat, illetve koraszüléshez vezethet. Ezért az általános egészségünk megőrzése érdekében is nagyon fontos megszűntetni a fogággyulladást.

fogorvos szeged, parodontológia, parodontológus Mi történik, ha a kezelés elmarad?

A fogágybetegség sajnos magától nem szűnik meg, kizárólag gyógyszerekkel, öblögetőkkel nem tudjuk orvosolni a problémát. A szakszerű kezelés elmaradása esetén a gyulladás előbb-utóbb elpusztítja a fogakat tartó rostokat és a csontot. Idővel ez a fogak kilazulásához, majd elvesztéséhez vezet.

A kezelés sikere

A siker kulcsa a megfelelő szájhigiénia. A terápia alatt és után egyaránt lepedékmentes fogazatra van szükség. Ez a feltétele a gyógyulásnak, a gyulladásmentes állapot fenntartásának illetve a kiújulás megelőzésének.

 

 

 

 

gyermekfogászat akció, gyermek fogszabályozás akció, gyermekfogorvos akció, szeged

 

Hogyan előzheti meg gyermeke fogbetegségét? Gyermekfogászat, gyermek fogbetegségek, gyermekfogorvos, Szeged Hogyan előzheti meg gyermeke fogbetegségét?
Tovább >>

 

Tudjon meg mindent a fogszabályozásról! Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged Tudjon meg mindent a fogszabályozásról!
Tovább >>

 

Házi praktikák - káros vagy sem? Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged Házi praktikák, tippek és trükkök fogfájásra.
Tovább >>

 

A fogmosás rejtélyei most feltárulnak! Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged A fogmosás rejtélyei most feltárulnak!
Tovább >>

 

Fogmosás életkor szerint. Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged Mikor kezdjünk fogat mosni, mire figyeljünk életkor szerint?
Tovább >>

 

Kismama fogápolás. Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged Ismerje meg, hogy mi okozza a kismamák fogainak romlását!
Tovább >>

 

Vitaminok folyamatos szedése. Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged Szedjen vitaminokat, hogy megőrizze a fogai épségét!
Tovább >>

 

Aphta szájbetegség. Gyermekfogászat, gyermek fogszabályozás, gyermekfogorvos, Szeged Mi az aphta, mi okozza, hogyan kezelje?
Tovább >>