Szájsebészet
Tudta-e?
Hogyan lehetett megmenekülni a szabadságharc idején a sorozástól? Ebben az időben gyutacsos puskát használtak a katonák, amelynek a tölténye papírtokban volt. Ezt kellett leharapni a lövés
előtt. A katonai alkalmasság feltétele így többek között legalább egy alsó és felső egymással találkozó fogpár volt. Sokan szándékosan húzatták ki fogaikat, hogy megússzák a katonai szolgálatot.
Tudta-e?
Milyen volt Julius Ceasar foga? A kutatók megállapították, hogy krónikus ólommérgezés következtében hamar elvesztette összes fogát. Köztudott, hogy az akkori Róma vízvezetékei ólomcsövekben továbbították a
vizet, így jöhetett létre a mérgezés, amely természetesen a város lakóit is érintette.
Tudta-e?
Lehet-e a foghúzást hobbiból űzni? Talán hihetetlenül hangzik, de I. Péter orosz cár kedvenc szórakozásai közé tartozott. Minden ember kegyvesztetté vált az udvarában, aki fájós fogát nem a cárral húzatta ki.
Leningrádban láthatók azok az eszközök, fogók, amelyekkel a cár "szabadidejében dolgozott".
Tudta-e?
Milyen foglalkozási ágak ártalmasak a fogakra? Az első helyen a sütő-, a malom-, cukrász és cukoripar található. A nyomdászok fogainak épségét az ólom illetve annak gőzei veszélyezteti. A dohányiparban dolgozók
lágyrészeire a dohánypor hat izgatóan. A hűtőházi dolgozók között gyakoriak a neuralgiás fájdalmak, az arcüreg gyulladásai. Az üvegfúvók, szabók, varrónők fogain jellegzetes alakváltozást lehet megfigyelni.
Ez azért van így, mert ki-ki a saját munkájához szükséges eszközt veszi a szájába és a fogakat azonos helyen és hosszú ideig nyomja, ezért azok "deformálódnak".
Tudta-e?
Julia Roberts még mindig divat. Amikor a pácienseket kérdezik, hogy milyen mosolyt szeretnének, a színésznő neve még mindig gyakori válasz. A férfiaknál Brad Pitt mosolya a trend.
Tudta-e?
A hatalmas hamburgerek egyre több állkapcsot károsítanak. Akkor kezdődnek a problémák, mikor a gyorsétterembe járók 7,6 centinél magasabb hamburgert szeretnének elfogyasztani. Az emberi száj 3,8 centi magas tárgyakat
képes bekapni, és ha azt túllépjük, megsérthetjük az állkapocsízületünket.
Tudta-e?
Hogy az étkezés utáni azonnali fogmosás káros lehet, mert tovább dörzsöli az étkezés során savhatásnak kitett fogakat.
Tudta-e?
Hogy a fogyókúrázók különös veszélynek teszik ki fogaikat, mivel az étrendjük általában sok savas nyers zöldséget, gyümölcsöt, gyümölcslevet és gyógyteát tartalmaz.
Tudta-e?
Hogy a magyar lakosság évi cukorfogyasztása kb. 40 kg/fő. Az Egészségügy Világszervezet szerint az optimális a fele lenne. A cukor fogyasztásának csökkentésével nem csak a fogazat épségét óvjuk, hanem ezáltal
megelőzhetünk más betegségeket is, mint pl. szív-érrendszeri betegségeket, kóros elhízást, cukorbetegséget
Tudta-e?
Hogy egy felmérés szerint 19 országot magában foglaló összehasonlítás alapján Európában a 18. helyen állunk, a fogszuvasodás és a fogágy betegség népbetegségnek számít.
Tudta-e?
Hogy este fogmosás után csupán tiszta vizet szabad fogyasztani, mivel bármilyen cukrozott üdítő éjjel hatalmas pusztítást tud végezni.
Tudta-e?
Hogy a cukormentes rágógumi elősegíti a fogak épen tartását, mivel a rágás hatására fokozódik a nyálképződés, ezáltal a savak sokkal hamarabb hígulnak a szájban.
Tudta-e?
Hogy 12 évesnél fiatalabbaknak átlagosan 4-5 darab, a 35-44 éveseknek pedig 15-16 darab rossz foguk van.
Tudta-e?
Hogy Magyarországon 65 éves korára minden második embernek hiányzik a teljes fogsora.
Tudta-e?
Hogy a narancsillat képes enyhíteni a fogorvostól való félelmet? Bécsi Neurológiai Egyetemi Klinika kutatásai alapján a narancsolaj enyhíti a nőknél a fogorvostól való félelmet. Igaz ugyan a férfiaknál semmi
változást nem okoz ez. Ennek okai még nem ismertek.
Tudta-e?
Hogy a fogmosás régebben "női dolog" volt? Még a 18. században is azokat a férfiakat, akik fogkefét ragadtak, dekadensnek tartották. Csak a 19.században lett a fogmosás testápolás elengedhetetlen része.
Tudta-e?
Hogy az első műfogsort, vízilófogakból készítették? John Greenwood fogorvos csinálta 1795-ben George Washington elnöknek.
Tudta-e?
Hogy Marilyn Monroe is csábos mosolyát, leheletvékony, átlátszó kerámiabevonatnak köszönhette.
Tudta-e?
1938-ban a DuPont cég piacra dobja az első olyan fogkefét, melynek sörtéi szintetikus anyagból (nejlon) készültek. Az első elektromos fogkefét 1959-ben mutatták be.
Tudta-e?
Az angliai William Addis 1780-ban kezdte el a fogkefék ipari gyártását. Börtönben töltött évei során fejlesztette ki a ma ismeretes fogkefe elődjét. Egy csontra lyukakat fúrt, és azokon áthúzta, majd megkötötte a
szálakat.
Tudta-e?
Magyarországon a fogmosási statisztikák szerint az emberek csupán 12%-a mos háromszor fogat naponta, 47%-uk kétszer, 6%-ukra pedig jellemző, hogy napok, hetek telnek el két fogmosás között.
Tudta-e?
Egy felmérés szerint tavaly fogkrémből 4%-al, fogkeféből pedig 14%-al vásároltunk többet, mint egy évvel korábban. Bár nő a mennyiség, mégis 1 emberre átlagosan 1,1 új fogkefe és negyedliter (kb. 3 tubus) fogrém
jut 1 év alatt.
Tudta-e?
Az a sztereotípia miszerint a méhben fejlődő gyermek növekedése elvonja a kálciumot az anyuka szervezetéből: Tévhit!
A kismamák szervezetében fellépő fogromlásért nem a méhben fejlődő magzat a felelős. A kálcium és egyéb ásványi anyagok kötött állapotban vannak jelen az anyuka szervezetében. Ebben az időszakban sokkal inkább a megjelenő rossz szokások, mint például a helytelen táplálkozás, és a nem kielégítő száj- és fogápolási szokások játszanak szerepet.
Fogeltávolítás
A foghúzás az egyik legáltalánosabb rutin szájsebészeti beavatkozás. Akkor javasoljuk a fogeltávolítást, mikor már semmilyen más módszerrel nem lehet megmenteni a fogat.
Mikor kell a fogat eltávolítani?
- a leggyakoribb ok az előrehaladott fogszuvasodás, mikor a korona annyira tönkrement, hogy nem lehet fogpótlástani módszerekkel helyreállítani
- előrehaladott fogágybetegség esetén, ha a kezelés sikertelen és a fog már nagyon mozog
- a fogbél gyulladása ráterjed a gyökeret körülvevő csontra és sem a gyökérkezelés, sem a gyökércsúcscsonkolás nem járt sikerrel
- áttörésben visszamaradt és számfeletti fogak esetén
- törést szenvedett fogak esetén, ha a törésvonal a koronális kétharmadban van
- megtartásra alkalmatlan gyökerek esetén
- előfordul fogszabályzó kezelések alkalmával
- rendellenesen álló bölcsességfogak esetén
Hogyan történik a foghúzás?
Legelőször helyi érzéstelenítést alkalmazunk. A foghúzáshoz speciális fogókat és emelőket használunk. Amennyiben egy felső fog kerül eltávolításra, akkor elegendő a fogó használata. Ezeknek a
fogaknak az eltávolítása nagy körültekintést igényel, hiszen a felső állcsontban található a sinus, melynek megnyílása a leggyakoribb szövődmények közé tartozik. Ha a fog gyökere beterjed az arcüregbe,
akkor a legnagyobb óvatossággal történő fogeltávolítás esetén is elkerülhetetlen annak megnyílása. Az anatómiai adottságok miatt, az alsó fogívben nehezebb a foghúzás, ilyenkor nagyon gyakran emelők
használatára is szükség van. A foghúzás után következik a seb kitisztítása, a törmelékek ,illetve a gyulladásban lévő szövetek eltávolítása és a vérzés megszüntetése.
Amennyiben a konzervatív módszer nem járt sikerrel, illetve nem kivitelezhető, pl a fog gyökere úgy tört el, hogy nem lehet elérni vagy nagyon görbe gyökerek esetén, illetve, ha a szomszédos fogak
a gyökér felé dőlnek, beszűkítve ezáltal a helyet, akkor ezekben az esetekben sebészeti feltárásban lehetséges a fog eltávolítása. Ilyenkor helyi érzéstelenítésben leválasztjuk a fogínyt a csontról
és fúró vagy véső segítségével szabaddá tesszük a fogat. Ezt követően, mérettől és elhelyezkedéstől függően egy vagy több darabban eltávolítjuk. A műtétet követően arcduzzanat, szájnyitási-nyelési
korlátozottság, fájdalom, hőemelkedés jelentkezhet, ezek a panaszok 3-4 nap múlva fokozatosan megszűnnek. Amennyiben varrat behelyezésére kerül sor, annak eltávolítása 1 hét múlva indokolt.
Amire foghúzás után figyelnünk kell
- az érzéstelenítő hatásáig kerüljük az étkezést
- tejet, illetve egyéb tejterméket 2-3 napig ne fogyasszunk
- a sebet öblögetni, szívogatni nem szabad
- emelést, hajolást, nehéz fizikai munkát ne végezzünk
- kerüljük, mérsékeljük káros szenvedélyeinket, pl. dohányzás, alkoholfogyasztás
- az érintett területet lehet finoman hűteni, ez csökkenti az esetleg keletkező kisebb utófájdalmakat
- a műtétet követő 48 órában ne feküdjünk lapos párnán, lehetőség szerint félig ülő helyzetben pihenjünk
- a műtétet követő időszakban kiemelt figyelmet kell fordítani a szájápolásra, mivel a friss műtéti terület felülfertőződhet
- szükség esetén fájdalomcsillapító tabletta alkalmazható
- amennyiben a kezdeti javulást követően a panaszok erősödnek, mindenképpen menjünk vissza fogorvosunkhoz
- antibiotikumot csak orvosi utasítás esetén szedjünk
Gyökércsúcs resectio
Olyan sebészeti eljárás, melynek célja a fog megtartása. A műtét lényege, hogy a fog előkészítése, avagy gyökértömése után a gyökércsúcsnál található gyulladásos szövetet és a gyökércsúcs egy
részét eltávolítjuk.
Mikor van szükség a beavatkozásra?
- ha a gyökérkezelés nem kivitelezhető (erősen görbült gyökér, szűk gyökércsatorna, a gyökércsatorna átjárhatatlansága, betört endodonciai tű)
- többszöri próbálkozás után is sikertelen a gyökérkezelés
- sikeres gyökértömés után sem tünetmentes a fog
- a nem megfelelően gyökérkezelt fogak gyökércsúcsa körüli krónikus gyulladás esetén
- amennyiben a gyökércsúcs körüli folyamat fogászati gócnak tekinthető, mely több más betegség oka, forrása lehet (hajhullás, ízületi fájdalmak, szívizomgyulladás, bőrproblémák, migrénes
fejfájás)
A műtét lényege
A beavatkozást helyi érzéstelenítésben kell elvégezni. Egy kis ablakot képzünk az állcsonton, majd egy vékony csontréteget egy lencse nagyságú területen fúró vagy véső segítségével eltávolítunk.
Ezután következik a resectio, a gyökércsúcs, illetve a körülötte lévő gyulladt szövetek eltávolítása. A gyökércsatornát gyökértömés zárja le, melyet a műtétet megelőzően készítünk el. A sebet
varratokkal egyesítjük, melyek 1 hét múlva kerülnek eltávolításra. A műtétet követően átmeneti arcduzzanat, fájdalom léphet fel. Elsősorban frontfogak és kisőrlők területén végzett műtéti eljárás.
A rágófogak esetében a nehéz technikai kivitelezés miatt ritkán végezzük.
Szájüregi ciszta eltávolítása
A ciszta szövetfallal határolt folyadék, hólyag, amely a körülötte lévő csontállományt folyamatosan pusztítja. Egyik legfőbb jellemzője, hogy folyamatosan nő. Kezdetben észrevehetetlen és
sokszor csupán egy véletlen fogröntgen alkalmával kerül felfedezésre. A ciszták vagy gyulladásos eredetűek vagy fogfejlődési zavar során keletkeznek. Általában tünet-és fájdalommentesen növekednek,
a csontot észrevétlenül pusztítva.
Nagyon fontos a ciszta mielőbbi eltávolítása. A műtét helyi érzéstelenítésben történik. Egy metszést ejtünk a nyálkahártyán, eltávolítjuk a cisztát fedő csontot, így tudjuk majd eltávolítani magát a
cisztát. A sebeket varratokkal egyesítjük. A csont végleges gyógyulása 1-2 évbe is beletelhet.
Bölcsességfogak
Az utolsóként előtörő fogak a bölcsességfogak, melyek nagyon gyakran helyhiány miatt nem tudnak előtörni. Ennek az az oka, hogy a civilizált életmód és ezzel együtt a puhább táplálék fogyasztása az
állcsontok méretének fokozatos, generációról generációra történő csökkenéséhez vezet.
A bölcsességfog azért kapta ezt a nevet, mert 18 és 25 éves kor között töri át a fogínyt, amikor a köztudat szerint, a legtöbb tudás birtokában van az ember.
Milyen panaszokat okozhatnak?
- sok esetben az előtte lévő fogba mintegy beékelődik, ezáltal nyomást gyakorolva rá, így azok részleges felszívódását vagy szuvasodását okozhatja
- metszőfogak torlódásához vezethet
- részleges előtörésük miatt sok esetben körülöttük tasak alakul ki, mely nehezen tisztítható, így begyulladhat
- pozíciójukból fakadóan gyakran nehezen hozzáférhetőek, így nehéz a tisztításuk, ezáltal könnyen szuvasodnak
- gyökérstruktúrájuk teljesen rendszertelen, ezáltal gyökérkezelésük nehezen kivitelezhető
Bölcsességfogak eltávolítása
A bölcsességfogak eltávolítása néha egy egyszerű foghúzással egyenértékű. Azonban a legtöbb esetben eltávolításuk rendellenes helyzetük miatt nehézségekbe ütközik. A műtéti bölcsességfog eltávolítás
alkalmával felszabadítjuk az íny alól a fogat, majd a szomszédos fogak épségére ügyelve eltávolítjuk. Ennek során kisebb-nagyobb mértékű csont eltávolítására is szükség lehet. A foghúzást követően a
csontsebet kikaparjuk, hogy abban csont- illetve fogtörmelék és esetlegesen kialakult cisztaszerű képletek ne maradjanak. Végül a sebet varratokkal egyesítjük.
A műtétet követően
- célszerű és jó hatású az érintett területre, az arcra hideg borogatást tenni 2 napig
- szükség lehet fájdalomcsillapító tabletta szedésére 2-3 napig, esetleg antibiotikum alkalmazására az orvos utasítása szerint
- a szokásos fogmosáson felül célszerű többször fogat mosni
- javasolt szájöblögető szer használata
- szájzár megelőzésére, illetve kezelésére az állkapocs mozgatása, működtetése szükséges
- a felső bölcsességfogak eltávolítása utáni teljes gyógyulási idő 3-4, az alsóké 5-6 nap